Nyomtatás

Németh László, a Tanú című folyóiratának bevezetőjében talá-lóan sűrítve, így fogalmazott: „Az írás – erkölcs!”. Lelkünk karbantartásának egyik módja tehát a találkozás a példamuta-tóan tisztességes művekkel egy kizárólag szépirodalmi műveket közlő, az írások lélekmelengető szerepét a jó erkölcs terjedése érdekében hangsúlyozó folyóiratban.

Az Angyalszem címmel tervezett, évnegyedes, keresztény nem-zeti konzervatív polgári szellemiségű folyóirat újdonsága lesz, hogy kizárólag szépirodalmi műveket közöl, lélekmelengető szerepét tartja fontosnak, s merít az emlékezet kútjából is, nemcsak friss termést arat. Nem szegődik irodalmi szekértábo-rok és különféle időleges ideológiák szolgálatába. Egyetlen szempontja élteti: emlékezik és emlékeztet az emberi jóság eleve elrendelve egyetemesen öntörvényű érzelmeire. A Gárdonyi-féle nemes eszmény jegyében ébren tartja a jó erkölcsöt őrző lángot, mert ahogyan William Butler Yeats vallotta: „A pusztán agy-ban fészkelő / eszméktől óvj, Uram; / úgy él a dal, ha a gondolat / a gerincben suhan.”

Ha előfizetőként és/vagy mecénási felajánlással szeretné támogatni az Angyalszem című folyóirat megvalósulását, ‒ nevét és pontos címét feltüntetve! ‒ az OTP 11773229-07732274 bankszámlaszámra szíveskedjék befizetni a 4 lapszámra vonatkozó, összesen 2000,- Ft előfizetési díjat vagy a támogatási összeget.

Köszönettel: Zsirai László
főszerkesztő