Nyomtatás

Berze Nagy János gyűjtéséből:

A KOZÁRMISLENYI VÁR
"Kozármisleny határában, a falu és Pécsudvard között egy szép formás domb látható. Ezen a török időkben egy jól megépített vár állt. Minthogy ennek ura Koasz volt, a várat a messze környéken mindenki csak Koaszt-vára néven emlegette. Ha manapság azon a környéken, de még inkább a domb alján fekvő Koard dűlőben szántanak, az eke sok tégla- és épülettörmeléket vet napvilágra a régi falakból. A várból csak ez maradt meg ennyi idő után. Hogyan és mikor pusztult el Koasz vára, azt a környéken akárki megmondja
Amint Mohács után az országban megtelepült a hódító török, Koasz is sejtette, hogy az ő kis szigete nem sokáig tarthatja magát a pogány tengerben. Voltak többen olyan nádszál emberek, akik azt tanácsolták neki, hogy fusson, vagy adja meg magát szépszerével a töröknek. Csakhogy Koasz nem így határozott! Volt neki egy pár száz erős és jól képzett katonája. Összehívta őket és megmondta, hogy másnap reggeltől estélig nyitva lesz a vár kapuja. Aki nem akar maradni, föl is út, le is út szabadon mehet, de ha valaki marad, az számoljon azzal, hogy a haláláig meg kell állnia a helyét.
Mentek-e el, nem-e, azt senki nem tudja, mert nem nézett utánuk, és nem is siratta volna őket senki. Egy biztos, ha mentek, azzal sem jártak jobban, mert a török karjaiba futottak.
Alig zárták be a várkaput, ott állt a török. Sokan éppen nem jöttek, úgyhogy Koasz maga is úgy gondolta, jó lesz kicsapni ezekre, és alaposan megleckéztetni őket.
Úgy is lett. Kiugratott vagy félszáz legjobb lovasával, és lecsapták a török fejét, ha elérték. Futottak azok a kiserdő felé, mint a nyulak! A magyarok pedig a nyomukban jártak mindenhol. Hanem azt még nem tudta sem Koaszt sem más, hogy ravasz fajzat a török. De hogy rókaész rejtőzik a fene turbán alatt, azt most megtudhatták! Jószerével csak kezdték volna éppen az igazi csetepatét, amikor egyszerre az erdőből, meg az árkokból, gödrökből jönnek ám elő a törökök. Jöttek, jöttek, mint iskolából a gyerekek! A magyarok látták, hogy itt valami nagy kelepcébe akarják csalni őket Koasz visszaparancsolta az embereit, úgyhogy veszteség nélkül vissza tudott vonulni a várba, sebesültjük is alig volt.

Hanem a török dongott, nyüzsgött, mint a fölpiszkált darázsfészek! El sem nyugodott kint a lárma egész éjjel. Hajnalban aztán jöttek tűzzel, vassal, létrával, fegyverrel, meg mindennel a várbeliekre. A falak is, az emberek is állták a harcot. A falakat igen megtörték ugyan a janicsárok, de nem jutottak be a ledöntött falrészeken sem. Másnap kezdték újra a viadalt. A török összeszedte minden fegyverforgató népét, akit környéken csak talált. Majdnem kétszer annyian voltak, mint az előző napon. A magyarok csapata fele sem volt a réginek. Hanem az elszántságuk megszázszorozódott! Látták a rengeteg törököt, és azt is megtudták, hogy éjjel a vár alagútján a sajátjukból is többen megszöktek, mert megijedtek a túlerőtől. Mi kell még ilyenkor?!

A török nem tágított. Törette, döntötte, morzsolta a falakat, hogy Kosznak és katonáinak a szívéhez férjen. A kontyosok egész falkába verődve rohamoztak. Külön a legjobbakat összegyűjtötték a kapu ostromához. Ebből Koasz már látta, hogy a harcnak vége. Megmaradt embereivel a várfalra ment a kapu mellett. A megingott várfalnak nem kellett ott más, csak ezeknek az embereknek a lábdobogása, meg a kintről kapaszkodó törökök. Kidőlt a fal, s a törökök között öldöklő pusztítást kezdtek a falról közébük ugrott Koasz emberei. Csakhogy a túlerő ellen hiába volt minden vitézség. Ott vesztek bátor halállal.

A török még napok múltán sem tudta eltemetni a sok halottját. A sebesültek is ott jajgattak mindenfelé a várban, körülötte, vagy az erdőben a puszta földön meg a sátrakban. Szó se lehetett arról, hogy valahova hamarjában elvigyék őket. Ezek a nyomorultak pedig szidták, átkozták Koasz várát és népét. Esténkint valósággal ordítottak. Azt kiabálták, hogy a várban újra Koasz az úr, és összegyűjti népét. Még az egészséges törökök is rémülten futkostak éjjel, mert hol itt, hol ott jelent meg Koasz szelleme. És ez így ment napokon át. Végül a török parancsnoknak - akinek ugyancsak egy jókora vágás volt a fején, és aki nem egyszer maga is látta Koasz szellemét – mit volt mit tennie, mihelyt munkafogható embereket kapott, gondoskodott, hogy katonáit ne háborgassa Koasz vezér szelleme.

A régi várból csak az alapfalak maradtak meg, mert a török a föld színéig lerombolta az erősséget."

A Kiskozár helynév kis előtagja a szomszédos Nagykozár miatt megkülönböztető szerepű. A Kozár helynév a kabarokkal, a magyarsághoz csatlakozó kazár néptöredék itt letelepített csoportjára emlékeztet.

A Misleny helynév szerb-horvát eredetű személynévből keletkezett. Kiskozár és Misleny falvakat 1928. Szeptember 06-án előbb Kiskozár, majd Kozármisleny néven egyesítették. Az így kialakult településen ekkor 1276 magyar, 241 német, 4 horvát és egyéb anyanyelvű élt. Felekezetre nézve 1470 lakosa római katolikus, 38 református, 9 evangélikus és 4 izraelita vallású. A községben ekkor 320 lakóház volt. Közoktatási intézményei: egy községi és egy magán elemi népiskola.
Hosszú évek teltek el, mire az úgynevezett Újtelep összeépült az öreg faluval. Az egykori Malom-árokban, a Csatornán valamikor több malom működött.

Kozármislenyhez számos hagyomány kötődik. Például az, hogy a környező falvak népe Kosármislenynek, Szatyormislenynek nevezte, ugyanis a mislenyi kofák kosárral, szatyorral jártak a piacra. A Rongyos Misleny elnevezés az egykori lakosság szegénységére utal. A "mislenyi klumpások" csúfoló az itt élő német lakosságra vonatkozott, akik a magyarokat hurkásoknak hívták.