. 16 oC
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna, Hanna
NAGYCSÜTÖRTÖK

A projekt célja Kozármisleny Város kerékpár-hálózatának bővítése az Észak-nyugati városrész közlekedési úthálózatának kerékpáros-baráttá alakítása, a településen található intézmények kerékpáros megközelítésének javítása, az 5711. számú Pécs-Újpetre-Siklós összekötő úton biztonságos gyalogos- és kerékpáros átvezetések kialakítása valamint a tömegközlekedéshez kapcsolódó kerékpáros forgalom erősítése.

Ennek megfelelően a célunk az, hogy az Északi településrész főútja mellett már meglévő kerékpárút továbbépítésével illetve az alacsony forgalmú utcákban kerékpárutak kijelölésével lehetőséget adjunk a településen élőknek, hogy a városon belül tervezett utazásaikat kerékpáron tegyék meg.

A beruházás során 8,795 km kerékpárút kijelölése és 0,983 km kerékpárút építése történik, mely célérték elősegíti a „Kialakított kerékpárforgalmi létesítmények hossza” 3.A. ITP indikátor teljesítését. A hosszabb utcaszakaszokon belül a gépjárműforgalom haladási sebességének csökkentésére forgalomtechnikai kialakításokkal szükséges csillapítani a forgalmat. A helyi munkaerő rendelkezésre állása versenyelőnyt jelent a településnek a vállalkozások betelepülése során is.

Elsősorban a településen élő gyermekeket és kisgyermekes családokat célozza meg. A környezettudatos gondolkodás kialakítását már kisgyermek korban - óvodában, alsóbb iskolában – célszerű tanítani, a környezetbarát közlekedés megismertetésén keresztül. Ennek érdekében futóbicikliket és kerékpárokat szerzünk be.

A már meglévő kerékpárutak üzemeltetését, karbantartását az önkormányzat végzi, az új utak üzemeltetője is a Kozármisleny Város Településfejlesztéséért Szolgáltató Nonprofit Kft. A megépült kerékpárút felújítása várhatóan kb. 10 év múlva válik szükségessé, ezt az önkormányzat saját forrásból biztosítani fogja.

A projekt támogatottsága 100%, a projekt 2019.10.07. -én befejeződött.

 
Copyright © Kozármisleny Online - Minden jog fenntartva - Made by PCLaci