Indul a lakossági szavazás a közösségi költségvetésben!
Július 16-án kezdetét veszi Kozármisleny közösségi költségvetésének lakossági szavazási szakasza. A program keretében a város lakói dönthetnek arról, hogy mely fejlesztések valósuljanak meg az önkormányzat által erre a célra elkülönített bruttó 3 millió forintos keretből. A szavazás 2026. augusztus 15-ig tart.
A júniusi ötletgyűjtési időszakban számos értékes javaslat érkezett a város különböző területeiről. Az ötleteket szakmai előszűrés követte, amelynek során az önkormányzat megvizsgálta azok megvalósíthatóságát, költségvonzatát és a pályázati feltételeknek való megfelelőségét. Az így kiválasztott projektek most a lakosság elé kerülnek.

Ki szavazhat?
Minden olyan kozármislenyi lakos, aki jogosult részt venni a közösségi költségvetés programjában.
Hogyan lehet szavazni?
- A szavazás online történik.
- Minden jogosult lakos egy szavazatot adhat le.
- A szavazás időtartama: 2026. július 16. – augusztus 15.
- A legtöbb szavazatot kapó projektek a szavazatok sorrendjében nyernek mindaddig, amíg az összköltségük belefér a rendelkezésre álló bruttó 3 millió forintos keretbe.
A szavazásra bocsátott projektek:
| Az ötlet megnevezése | Az ötlet rövid leírása |
| Lakóközösségi pad | 1 db pad kihelyezése a Pinty utca 18. és 20. szám közti (vagy az utca túloldalán a bölcsőde előtti) zöldterületre, a környező lakosok beszélgetéseikhez. |
| „Csak két pad” | 2 db pad kihelyezése az Öregfalu és a művelődési központ között a futópálya mellé, idősek útközbeni megpihenéséhez. |
| Közösségi pizzasütő és grillterasz | Közösségi sütő-főző helyszín létesítése a látványtó környékén, pizza-/kenyérsütő kemencével, tűzrakó helyekkel, padokkal, árnyékolókkal, esetleg kézmosóval ellátva, társaságok ingyenes szabadtéri programjaihoz. |
| Kertmozi | Rendszeres nyári program megvalósítása eszközbeszerzéssel, a művelődési központ vagy a tájház területén, közösségépítő céllal. |
| TakaTanya Túra | 7-8 állomásos közösségi tanösvény létesítése a művelődési központ és a TakaTanya között, élményekkel a környezettudatosság, a helyi értékek és a közösségerősítés jegyében. |
| Közös Lépések – Önmagunk és kapcsolataink megismerésére | 1 alkalmas családi és közösségi pilotnap a művelődési központ környékén. Kiscsoportos sétáló coachinggal segíti elő, hogy a családok új helyi ismeretségeket, közös élményeket és hosszabb távon is hasznosítható személyes felismeréseket szerezzenek. |
| Árnyékot a gyermekeinknek | Az Augusztus 20. téren napvitorla telepítése a leginkább használt játékszótéri elemek és a pihenőterületek fölé, hogy azokat erős napsütésben is kényelmetlenség nélkül lehessen igénybe venni. |
| Nagy fény, nagy árnyék | A József Attila utcai kézilabdapálya árnyékolása napvitorlával, hogy a pályát erős napsütésben is biztonsággal lehessen használni. |
| Raklap plázs | A József Attila utcai kézilabdapálya mellé raklap ülőbútorok kihelyezése (akár napvitorlával/tetővel és ivókúttal is) a kísérő szülők és a kilátogatók számára. A költséghatékony megoldás véd az erős napsütéstől és közösséget épít. |
| Kiegészítő elemek a 3X3-as kosárlabdapályákhoz | 1 db mobil 3X3-as kosárlabdapalánk kompletten, lehetőleg kiegészítőkkel: 4 db kültéri, telepíthető, fémszerkezetes, fa ülőfelületű pad napvédő; 2 db kültéri asztal , 1 db ivókút , 6 db szivarfa vagy platánfa, 4 db hulladéktároló edény. A cél a sportolók teljesebb kiszolgálása. |
| Strandröplabdapálya | 1 db 16X8 méteres strandröplabdapálya létesítése a művelődési központ vagy a József Attila utca sportpályái mellett, találkozó- és közös sportolási helyként a fiatalok, mozgáskedvelők számára. |
| Közösségi terek fejlesztése, élhetőbbé tétele | Közösségi területek fejlesztése az alábbiak közül minél többel: hulladéktároló edények kihelyezése a város frekventált helyeire; járdaszélesítés a Kinizsi és a Zrínyi utca 57-es út felőli részén; a meglévő faállomány rendszeres metszése, öntözése; járdákba nőtt növényzet eltávolítása; a művelődési központ fölötti dombra az út mellé padok kihelyezése. |
| További közterületi hulladéktároló edényeket! | Ilyen edények beszerzése-kihelyezése a lakóövezetekben, főként a társasházakhoz, lehetőleg 100-150 méterenként (esetleg kutyapiszok-zacskónak tárolóval is), a tisztább város érdekében. |
| Játszótérfejlesztés | A művelődési központ fölötti játszótérről eltávolított gyermekmászóka és dupla „nagyos” hinta pótlása, esetleg a fenti kerítés bővítésével az út és a parkoló felé is. Mindez sokszínűbbé és biztonságosabbá teszi a játszóteret. |
| Óvoda körüli járda- és kerékpártároló-fejlesztés | Az óvodaépület mellett, a parkolóval párhuzamos, “sehova sem vezető” járda” csatlakoztatása a környék többi járdájàhoz, az intézmény bejáratához érően. A kerékpártároló fejelsztése rendezettebb használhatósághoz; esetleg tetővel is. |
| Felfestés a bicikliúton | A Két Szekér Fogadótól a Sparig húzódó, meglévő kerékpárút felfestéssel való hosszanti elválasztása két részre, melyek egyikén úgy már a gyalogosok, a másikon a közlekedési eszközök haladhatnak, ami csökkenti az összeütközések, balesetek esélyét. |
| Kozármislenyi Közösségi Fásítási Program – Fészek mintaprojekt | Szakmai alapú, nagyobb volumenű közösségi fásítási program indítása, elsőként a Fészek lakóparkban; árnyékolással, zöldebb utcákkal, tisztább levegővel élhetőbbé téve a környezetet, építve a helyiek közösségét. |
| Gyökerek Parkja – Hazaváró liget | A Coop áruház és a művészeti iskola között közösségi emlék- és pihenőpark kialakítása. Az árnyékos, barátságos találkozóhely erősítheti az identitást és a közösségi érzést. A központi elemekhez (egy-egy tölgy-, bükk- és fenyőfa) történetek, hanganyagok kapcsolódhatnak. Esetleg padokkal, információs táblákkal és díszelemekkel kiegészítve. |
| Egy korty élet – Közösségi itatóhálózat | 20–30 kijelölt pihenőhelyen helyi közösségi természetvédelmi program bevezetése, örökbe fogadható madáretetők-itatók és -fürdetőkkel. Az örökbefogadók töltik fel naponta az eszközöket. A projekt egyszerre támogatja a városi biodiverzitást, a Kék Zóna program céljait, az aktív időskort és a közösségi kapcsolatokat. |
SZAVAZZON ITT
Szavazzon Ön is, és döntsük el közösen, milyen fejlesztések valósuljanak meg Kozármislenyben!